Rántott hús wokban
Nemzeti ételek, receptek, gasztroblog, főzőcske
Pizzatészta készítése, formázása

A pizzatészta készítése két alapvető lépésből áll össze, az egyik magának a pizzatésztának a receptje, a másik pedig a pizza formázása. Ez a cikk a pizza formázását mutatja be, amire több lehetőség van. A három verzió leírása után lépésről lépésre, könnyen érthető ábrákkal és fényképekkel mutatom be, hogyan tudsz az olasz pizzériákban készítetthez hasonló, kerek pizzát formázni te is otthon.
Pizzatészta készítése – a pizza formázása
Ha elkészült és meg is kelt a pizzatészta, formázni három módon tudod. Mindhármat lehet egyébként eredeti, olasz módszernek tekinteni a pizzatészta készítése során, ugyanis az olaszok sem mindig a kerek, vékony tésztás változatot sütik.
Tepsiben. Bármilyen hagyományos, négyszögletes alakú tepsi jó erre a célra. A pizzatészta készítése ebben az esetben haszonló pl. egy kelt tésztából készült pitéhez. Vékonyan kend meg olívaolajjal a tepsid, nyújtsd ki a megkelt pizzatésztát nyújtófával a méretére, és tedd bele. A továbbiakban ugyanúgy járj el, mint bármilyen más pizzánál, a pizzaszósz és a feltétek megpakolása után tedd a sütőbe és süsd meg. Kicsit tovább fog tartani a sütés a nagyobb mérete miatt.
Olaszországban leginkább Róma környékén egyébként pizzériákban is készítik ezt a verziót. Ha utcán akarod megenni a szelet pizzát, akkor hatalmas tepsikben sütve, négyszögletes formában veheted meg. Ezt ott „pizza al taglio”-nak, vagyis szó szerint szeletelt vagy szeletre vágott pizzának hívják.
- Pizzalapon, nyújtófával. Hacsak nincs olyan szerencséd, hogy egy kemence dohog a kertedben, akkor a hagyományos sütőben sütéshez szükséged lesz egy pizzasütő lapra vagy egy pizza kőre. Ennél a verziónál tulajdonképpen a pizzatészta készítése során a kerek pizzaformát nyújtófával alakíthatod ki. A megkelt tésztalabdákból formázz nyújtófával vékony kerek lapokat, arra tedd a szószt és a feltéteket. Nem sokban különbözik a kézzel készített verziótól, csak egy kicsit kevésbé lesz rusztikus a végeredmény.
- Pizzalapon, kézzel. Ez a hagyományos verzió, aminek eredményeképpen nem teljesen szabályos kör alakú, vékony vagy vastag tésztás, igazán rusztikus kinézetű pizzát kapsz. A pizzériákban sokszor irigykedve figyelhetjük, ahogy a kis gombócokból gyors és ügyes mozdulatokkal kialakítják a pizzát. Most te is megtanulhatod, sokkal egyszerűbb, mint elsőre gondolnád.
Pizzatészta készítése, formázása kézzel
Néhány alkalom után könnyen és gyorsan fogsz tudni te is pizzát formázni kézzel. Ne aggódj, ha nem sikerül elsőre mert elszakad vagy nem lesz szép, minden kezdet nehéz 🙂 !
Fontos, hogy ez a művelet csak akkor sikerül jó, ha megfelelően kidolgozott és eleget pihentetett, jó minőségű, rugalmas pizzatésztát használsz. Eredeti olasz pizzatészta receptet itt találsz.
- Egy mély tálba tölts kb. negyed vagy fél kg lisztet. A pizzalabdát tedd a lisztbe, nyomkodd jól bele a tenyereddel, fordítsd meg és nyomkodd meg a másik oldalát. Fordítsd meg még néhányszor, hogy minden oldalát vastagon befedje a liszt.
- Tedd ki a pultra, egyik tenyereddel tartsd meg a tésztát, másik kezed hüvelykujjával a szélét kifelé és lefelé nyomkodva formázz neki peremet. Közben forgasd a tésztát, hogy minden oldalán egyforma vastag legyen a perem, és kör alakú maradjon.
- Ha a peremmel kész vagy, két tenyeredet a tésztán tartva, finoman húzd kifelé. Ezzel nyújtod a tésztát. Forgass rajta egy keveset, és ismételd a műveletet. Nem kell durván vagy nagyon nyújtani, minden alkalommal egy kicsit segítesz neki elterülni. Így lépésről lépésre a megfelelő méretűre nyújthatod anélkül, hogy elszakadna.
- Amikor a pizzatészta már akkora, hogy éppen ráfér a pizzasütő lapra, emeld át. Még egy kicsit húzd kifelé, ha szükséges, hogy a széléig érjen. Azzal ne foglalkozz, hogy nem pontosan illeszkedik a pizzalapra, vagy nem tökéletesen kerek. Ettől lesz igazán eredeti, és nem valami mirelit, gyári pizza-imitáció.
Ha eddig eljutottál, kész a házi pizzatésztád, és meg is van formázva. Már csak rá kell tenned a pizzaszószt és a feltéteket, majd megsütni. A következő lépést, a tökéletes pizzaszósz készítését itt olvashatod.
Tipp: a tökéletes olasz pizza készítésének 7 titkáról írt cikkemet a linkre kattintva találod.
Én is elkészítettem nagyon finom lett, csak egy kicsit száraz lett…!
Örülök neki, hogy finom lett! 🙂 Érdemes akkor legközelebb egy picivel több vizet adni hozzá – a pontos mennyiség egy kelt tésztánál függhet a hőmérséklettől, páratartalomtól, liszttől stb.
Egy eszklúziv Magyar, budapesti Olasz , pizzásétteremben voltam Budán ! 20 ezer Ft- os Karátyával. Kártya elhanyagólható
A Magyar szokások, izek szerint a pizza tészta vékony ! Röhelyes . ahogy a sznobbok eszik késsel , villával, / jó hogy a tálak anyaga erős, és nem törik el / , és szerintem hazamennek jóllakni. Ha eszt ennék az átlag olasz hölgyek / főleg vidéken, nem volnának, olyan ” kivánatosan” kerekek, mint amilyenek, hálla az égnek, és nem volnának az olasz családok olyan ” bővek ” !
” Avanti poppolo, !!!
Azóta sütök pizzát a családnak amióta ezt a receptet megtaláltam és kipróbáltam. Tökéletes recept és érthető leírás. Ma pl. a spárgakrémlevest is erről az oldalról készítettem. Sokszor ellátogatok ide, ha recepteket keresek. Holnap újra pizzát sütök, és azt kérdezném, hogy melegszendvics sütőben (ami hasonló mint egy grillsütő) lehet e pizzát sütni?
Nagyon örülök neki Ági! 🙂
Szerintem a melegszendvics sütőben is jó lehet a pizza, de azért ez függ a sötő teljesítményétől. Először mindenképpen ki kell próbálni és kitapasztalni az adott sütőt.
Kedves Balázs!
Imádjuk a pizzát és igyekszünk itthon, sk. elkészíteni. Az ikertesóm elég ügyes már…. Én még sosem csináltam, de szeretném meglepni a családot a saját pizzámmal!
Kérdés1. : ha hirtelen nincs itthon extra szűz olivaolaj / vagy semmilyen olivaolaj, akkor a hagyományos, mezei /napraforgó/ olaj azért használható???
Kérdés2.: A sütőt max-ra elő kell melegíteni -ezt tudom! DE: láttam olyan videót, ahol a pizzasütőt vagy a tepsit, amiben sütik a pizzát előmelegítik szintén és erre a forró formára teszik a pizzát és igy megy be a sütöbe 5- percre. /ebben az esetben egy sütőpapír volt a forró tepsi és a pizza „között”/
Szerinted ez igy jó?? Az én sütöm villany és 220 fokot bír -ami állítólag kevés az igazi pizzához. Az eredetit 500 fokos kemencében 1 perc alatt sütik.-.-.- Pont tegnap láttam a TV-ben!!!
Várom válaszod, köszönöm!!!
1: Persze, akár napraforgóolaj is használható, ha nincs más.
2: Igazából elő kellene melegíteni a sütőlapot is, csak úgy sokkal nehezebb megoldani. 😀 A 220 fokos sütőúben is meg fog sülni, csak kicsit tovább kell sütni, és természetesen kevésbé lesz olyan, mint a kemencében sült pizza – de hát mégiscsak otthon sütjük. 🙂
Szia Balázs!
Kipróbáltam teljes kiorlesu lisztbol,de elég kemény lett és nem igazán kelt meg! 🙂 van esetleg valami tanácsod hogy csináljam legközelebb? 🙂
Sajnos nincs, arra még én sem találtam tökéletes megoldást. 🙁
Sziasztok,
a teljes kiőrlésű titka a több élesztő és a picit több folyadék.
Remélem Nektek is beválik 🙂
Kriszti
Nagyon köszi – előbb-utóbb fogok vele kísérletezni! 🙂
Kedves Balázs! Köszönöm a receptet, így elsőre is jobb lett mint némely pizza amitket itthon ettem. Még a kézzel formázást kell elsajatítanom,de egy biztos ezentúl nem veszek fagyasztott pizzát soha!!! Üdv: Kata
Nagyon örülök Kata, hogy jó lett, szívesen!
A formázáson ne aggódj, az nekem is elég sokáig tartott, mire valamennyire már sikerült megtanulni. Persze még én is távol vagyok azoktól, akik ezt naponta százasával csinálják… 🙂
Köszönjük Balázs az egész pizza témában való teljes eligazításodat 🙂 Megcsináltam ma fele adagból, 1 jó nagy pizzánk lett és nagyon ízlett. Ezt a kézzel formázást próbáltam ki, még van rajta némi fejleszteni való, de remekül működik. A szósz is tökéletes, csak gratulálni tudok 🙂
Én köszi – és örülök hogy jó lett 🙂 A formázást lehet ennél profibban is csinálni mint ahogy itt leírom, csak nehéz leírni – előbb-utóbb csak kiteszek egy videót is. Az viszont biztos, hogy rengeteg gyakorlást igényel, valószínűleg azoknak megy igazán akik már a bölcsőben is pizzát formáztak. 😉