Naan kenyér

Szerző: Ázsiai receptekIndiai receptekReceptek
Naan kenyér

Magyar neve:

Naan kenyér

Származás:

India, Nyugat-, Közép- és Dél-Ázsia

Mennyiség:

16 darab

Előkészítési idő:

Pihentetés / kelesztés:

1 óra 30 perc

Főzési / sütési idő:

Összesen:

Naan kenyér hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 5 dkg élesztő
  • 4+2 teáskanál cukor
  • 2-4 teáskanál só, ízlés szerint
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 2 dl natúr joghurt
  • 6 evőkanál (olíva)olaj
  • 100+450 ml víz
  • Kb. 10 dkg vaj (kenéshez)

A naan kenyér ugyan első hallásra nem több, mint „egy sima lapos kenyér”, de aki próbálta, annak mégis kitörölhetetlenül megmarad az emlékezetében. Egyszerre foszlós és lágy, de mégis füstös és karakteres ízével az indiai ételek jellegzetes és felejthetetlen élményét adja a fűszeres szósz – rizs – naan hármasa.

Régóta kutattam egy jó és amennyire lehet autentikus naan recept után, mire kialakult ez. Be kell vallanom, ez a recept részben a saját alkotásom, a linken található naan recept alapján. Az interneten szétnézve a naan kenyér receptek terén olyan összevisszaságot tapasztal az ember, hogy már-már elgondolkozik, létezik-e egyáltalán ez a kategória? Persze ennek részben érthető az oka: a naan kenyér Ázsia nagy részén ismert, a több ezer kilométeres távolság pedig természetesen egymástól különböző recepteket eredményez.

Mindent összevetve, kénytelen voltam a saját – sajnos nem Indiában, csak London, New York és Budapest indiai éttermeiben szerzett – tapasztalataim alapján kikísérletezni azt az ízt és állagot, amit számomra a naan jelent.

Az eredmény sikeres lett. Nemcsak finom volt és majdnem pontosan olyan, mint a legjobb éttermi naan kenyér, de még szakértő minőségellenőrzésen is sikeresen átment. Apukámék szerint, akik több évet éltek Indiában, „indiai íze” volt.

Naan kenyér recept

  1. Egy kisebb edényben futtasd fel az élesztőt 4 teáskanál cukorral 1 dl langyos vízben. Közben szitáld a lisztet, a sót és a sütőport egy nagy tálba. Egy harmadik tálban keverd össze a maradék 2 teáskanál cukrot, 2 dl joghurtot és 6 evőkanál olívaolajat (vagy sima étolajat).
  2. A liszt közepében mélyedést csinálva öntsd bele az élesztőt, és keverd el kézzel vagy egy villával. Add hozzá a joghurtos-cukros folyadékot, illetve még kb. 4,5 dl langyos vizet. Gyúrd össze a hozzávalókat, borítsd ki egy gyúródeszkára vagy munkapultra, és dolgozd addig, amíg tésztalabdává összeáll. A tészta elég lágy lesz, lágyabb mint általában a kenyértészták.
  3. Folytasd a dagasztást kb. 10 percig, amíg sima, egyenletes tésztát nem kapsz, majd tedd egy enyhén kiolajozott tálba, forgasd meg, hogy az olaj minden oldalról érje, és letakarva pihentesd egy órát.

    Én nem használok dagasztó- vagy kenyérsütő gépet, de azt gondolom, hogy abban is tökéletesen elkészíthető.

  4. Egy óra után gyúrd át a tésztát, és vágd félbe, majd 16 egyenlő darabba. A tészta egy része (pl. fele) hűtőben több napig eláll, nem muszáj megcsinálni az egészet egyszerre. Sőt, ahogy pl. a pizzatésztának, a naan kenyér tésztájának is jót tesz, ha többet áll.
  5. Formázz a két tenyered között vagy a munkapulton kis tésztalabdákat, és lisztezett felületen letakarva hagyd őket pihenni további 20-30 percet.
  6. Naan kenyér sütése

    A tökéletes naan kenyér készítésének legfontosabb lépése a sütés. Ezen múlik, hogy száraz, pitaszerű (és ezt itt most nem jó értelemben értem) kenyeret, vagy puha, kicsit foszlós, kicsit ruganyos naant kapsz.

    Hagyományosan a naan kenyeret nagyon magas hőfokon, tandoori kemencében sütik. Mint minden kenyér jellegű recept esetében, itt is a kemencében sütést a legnehezebb otthon imitálni. Ha az eredmény nem is lesz azonos egy kemencében sütött naannal, de ha követed a receptemet, garantáltan felejthetetlen élmény lesz!

  7. Először is készíts elő mindent!

    A kenyértészta már kel, egy kisebb tálkában olvaszd fel a vajat, legyen kéznél egy kenőecset a vajazáshoz, két spatula vagy fakanál a kenyerek megfordításához, liszt és egy nyújtófa.

    Minél nagyobb lángon forrósíts fel rendesen egy öntöttvas serpenyőt, vagy egy olyat, aminek nem bánod ha tönkremegy a felülete. Készíts ki egy olyan fedőt is, ami vagy lefedi a serpenyőt, vagy ahogy nálam alább a képen láthatod, kisebb ugyan, de legalább 20 cm-es, hogy a naan kenyér aláférjen.

  8. Márts alaposan lisztbe egy tésztagolyót, és nyújtsd ki 12-15 cm-es átmérőjű, egyik irányban kicsit ovális formára! Vastagsága kb. fél cm legyen, ha választani kell, inkább kicsit vastagabb legyen mint vékony.
  9. Nyújtsd a tésztát ovális alakúra

    Nyújtsd a tésztát ovális alakúra

  10. Ha tényleg tűzforró a serpenyőd, tedd bele a kinyújtott kenyértésztát! Kb. 2 perc alatt megsül az egyik oldala (most még fedő nélkül), ezt onnan lehet tudni, hogy egészen feldagad, és az alja kicsit foltos lesz, mintha égett lenne. Közben nyújtsd ki a következőt!
  11. Naan kenyér

    Amint az egyik fele megsül, a tészta egészen feldagad

  12. Ha az egyik oldala megsült, fordítsd meg a kenyeret a serpenyőben, kend meg olvasztott vajjal a tetejét, és tedd rá a fedőt! A vaj mennyisége tetszőleges, én szeretem ha kicsit tocsog. Mindenesetre az olvasztott vaj és a nagyon magas hőmérsékleten, a fedő alatt bezárt gőz képzi a naan kenyér annyira ellenállhatatlan ízét.
  13. Naan kenyér

    A másik felét fedő alatt süsd

  14. A második oldala fél-egy perc alatt megsül. A naan akkor jó, ha foltos, mintha megégett volna. Ha ilyen, akkor vedd ki és tedd egy tálra!

Puha, kicsit foszlós, kicsit ruganyos, a vajtól és a joghurttól lágy, a magas hőmérséklettől enyhén pirult ízű, felejthetetlen élmény a naan.

Mint kenyér önmagában talán nem nagy szám, viszont ha bármilyen fűszeres indiai ételt készítesz, és a szaftot ezzel mártogatod ki, hidd el nekem, legalább havonta egyszer nem akarsz majd mást enni!

Jó étvágyat!

Naan kenyér

Hozzávalók

21 hozzászólás

  1. Márti szerint:

    Szia Balázs!
    Nekem nem puposodik fel. Mi az oka. Köszönöm a válaszodat. Márti

    • Szia Márti! Nehéz így megmondani, de amire gondolok, hogy vagy nem elég forró a serpenyő és alatta a láng, vagy nem kelt meg a tészta rendesen.

  2. Somoskői Margit szerint:

    Szia Balázs ! Lelkes követőd vagyok és minden általad leírt recept alapján elkészített étel tökéletes. Most ezt a Naan kenyeret is kifogom próbálni. Örülnék, ha tennél fel hozzá olyan ételek leírását, amibe mártogatni lehet. Előre is köszönöm. Üdv.

  3. CsabaèsMarcsi szerint:

    Angliában ettünk pár finom naant. Nagy bajban voltunk itthon, hogy honnan szerezzünk, ezért rá vettük magunkat, hogy házilag készítsünk. A te recepted által olyan jóra sikerült, hogy minden elismerèsünk. Ezzel lett teljes a currynk. Köszönjük ezt a többi recepttel együtt, amit már sikerült elkèszítenünk a blogodról.

  4. mari szerint:

    Köszönöm a sok szép, érdemes recepteket.
    Mari.

  5. Andrea Nygaard szerint:

    Nagyon jól hangzik, meg is próbálom. Egy kérdésem lenne. Muszáj bele ilyen sok cukor? Nem lesz édes tőle a kenyér?
    Köszönöm szépen

  6. Mikó Zoli szerint:

    Köszönöm a receptet!
    Kemencében készítettem el kb. 400 c on.
    Nem gondoltam, hogy jó lesz, mert nagyon ragacsos volt a tészta.
    Paprikás krumplihoz ettük. :))
    Isteni finom volt.

  7. cydor szerint:

    Az indiai étteremben megkerdeztuk, mindenhol azt mondták, nem vega a naan, tojast is felhasznalnak a keszitesehez. Tehat ez a recept vegább mint az eredeti..

  8. Péter szerint:

    Megcsinaltam a recept szerint! Nagyon finom, zsenialis, koszonom!

  9. mercike szerint:

    ez a recept nem vegan

    tartalmaz élesztőt es natur joghurtot, de attol meg biztos fantasztikusan finom

    • Teljesen igazad van, le is vettem a címkét.

      • wild noémi szerint:

        ha natúr yoya joghurttal van a naan kenyér készítve, akkor vegán lesz, én így csinálom, élesztőt pedig a vegánok is használnak,mivel az gomba és az ugye se nem állat, se nem növény.

        • Köszönöm! 🙂 Ez hasznos info!

          Az élesztő kérdése érdekes, én is így álltam hozzá sokáig, ahogy írod, de kaptam hozzászólást már arra vonatkozóan, hogy vegán diétába nem fér bele.


Recept keresés