Hogyan használjam a wokot?

Szerző: Hasznos tanácsok

Wok használata

Az új ízek és a nemzetközi konyha iránti vonzalmamnak köszönhetően kaptam egy wokot néhány évvel ezelőtt. Bekerült a szekrénybe, és csak porosodott. Soha nem vitt rá a lélek, hogy elővegyem. Nehéz volt, és még azt sem tudtam, mit kezdjek vele. Aztán egyszer leültem a net elé, és rákerestem, mit lehet kezdeni egy wokkal. És nem is tűnt annyira bonyolultnak. Az azóta szerzett tapasztalataimat szeretném itt megosztani, hogy neked is gyerekjáték legyen mostantól a wok használata.

Sütés-főzés a wokban

A wok tulajdonképpen egy különlegesen mély öntöttvas serpenyő. (Manapság lehet teflon wokokat is kapni, de ezt nem ajánlom. A wok lényege éppen az, hogy öntöttvasból készül, és pár dolog betartásával, amiket pl. itt leírok, kevésbé fog letapadni a vasból készült edényedben az étel, mint a legjobb teflonban.)

A wok használatához kapcsolódó legfontosabb aranyszabály: nagyon fel kell forrósítani, mielőtt elkezdesz benne főzni vagy sütni. Én a legnagyobb lángra teszem (nekem van ötödik, wok lángom a tűzhelyen, de bármilyen tűzhely legnagyobb lángja tökéletes), és jó néhány percig egyszerűen rajta hagyom. Vörösen ugyan nem izzik, azt még nem sikerült elérni, de füstöl, és az egész edény úgy árasztja magából a forróságot, hogy egy méterre tőle is megsülsz. Na, ez az az állapot, amikor már jó.

Második lépésként egy kevés, kb. 1 dl olajat önts bele, amikor ennyire forró. Várj, amíg az olaj is felforrósodik, de ez max. egy perc lesz, mivel az edényed már eleve nagyon forró volt. Olajozd be a wokod oldalát is. Emeld fel, és nagyon óvatosan mozgasd, hogy ha nem is egészen a tetejéig, de minél magasabban befogja az olaj. Iszonyatosan forró, használj kesztyűt, ha félsz tőle, vagy valamilyen merőkanállal csináld, ha nem mered forgatni.

Akkor jó, amikor az olaj már füstöl. Ha ezt az állapotot elérte, akkor öntsd ki belőle. Tedd el, erre a műveletre felhasználhatod nagyon sokszor.

Ha kiöntötted az olajat, a wokod készen áll a sütésre-főzésre. Innentől kezdve a recept szerint kell majd eljárnod.

Wok karbantartása

A wok nem igényel nagy karbantartást, csak egyetlen dologra kell nagyon figyelned. Mivel vasból készül, nem szereti a vizet. Tehát:

  • Mosd el minél hamarabb, miután főztél vele. A kajamaradékot sem szereti. Normál mosogatószerrel moshatod, csak lehetőleg ne súrold.
  • Miután elmostad, töröld azonnal szárazra. Én ilyenkor ismét felrakom a tűzre, és égetem pár percig, hogy semmi nedvesség ne maradjon benne.
  • Tárold olyan helyen, ahol nem folyik bele semmi nedvesség.
  • Egy ideig én olajjal is bekentem a wokot, úgy tettem el. De kipróbáltam, és a nélkül is működik. A te döntésed, ártani nem árt neki.

Ha ezt a pár dolgot betartod, élvezetes lesz vele főzni, és számodra is gyerekjáték lesz a wok használata!

Kép: faqs.org photo dictionary

Nézd meg ezeket a recepteket is!

4 hozzászólás

  1. Kristof Jozsa szerint:

    a wok ideálisan lemezacél, nem öntöttvas.. pont mint a képen amit belinkeltél a cikkbe 🙂

    • Köszönöm. A nemzetközi szakirodalom szerint készülhet öntött vasból és lemezacélból, de bevallom én fémipari területen nem vagyok járatos. 🙂

  2. Várhalmi Ilona szerint:

    Drága Balázsom!! Ez az egész fantasztikus!!! :a receptek, az ötlet, a leírások, a fotók, a 3 adagnyi leírások, melyeket nemsokára 4-re kell variálnod!! Szóval most is, mint mindig, büszke vagyok rád! Ha lenne türelmem ezeket a recepteket megcsinálni,azt hiszem jókat ennék. Akinek van, annak nagyon jó étvágyat kívánok!!!


Recept keresés

Nemzeti ételek a Facebookon!