Rántott hús wokban
Nemzeti ételek, receptek, gasztroblog, főzőcske
Hogyan vásároljak avokádót?
Selymesen finom, tápláló és egészséges, mégis meg tudja keseríteni az ember életét, ha éretlent vagy nem megfelelőt választ belőle. Ez az avokádó. Azért gondoltam megosztani ez irányú tapasztalataimat, mert sajnos a magyar áruházak polcain gyakran találkozni olyan példányokkal, amik a komposztba jobban valók, mint az asztalra. Sőt, az igazat megvallva ha egyáltalán tartanak a zöldség- és gyümölcsosztályon avokádót, az a legtöbb esetben éretlen, kemény, ehetetlen.
Néhány tipp avokádó vásárlásához
- Először is az avokádó tapintása. Amikor megveszed, érettnek kell lennie. Nem igaz, hogy majd megérik a hűtőszekrényben. Legalábbis én már sokszor kipróbáltam, de nekem egyszer sem jött be. Tapintásra a jó avokádónak be tudod nyomni a héját, de van ellenállása, rugalmassága. Első fogásra inkább keménynek tűnik, csak akkor érzed a puhaságot, ha kicsit erősebben megnyomkodod, akkor is inkább rugalmasságot tapintasz. Pár milliméternyire benyomható, de ha elengeded megtartja eredeti formáját. Ha ennél keményebb, teniszlabda tapintású, akkor a húsa is kemény lesz, nem az a csodásan krémes állag, amitől olyan finom ez a gyümölcs. Ha viszont nagyon könnyen benyomható, löttyedt, szinte azonnal felveszi az ujjaid formáját ahogy a kezedbe fogod, akkor már túlérett, ne vedd meg.
- A másik dolog, amire figyelj, a színe. Az én tapasztalatom az, hogy minél több a héja színében a barnás árnyalat, annál finomabb. A zöld, netán világoszöld színű szinte mindig kemény. A sötétebb, barnás-zöld, vagy az egészen barna viszont sokkal inkább krémes, éppen olyan amilyennek lennie kell. Arra azonban figyelj, hogy ne a túlérés miatt legyen sötét a héja, ezt tapintással ellenőrizheted.
- A harmadik ismérv számomra a formája. A jó avokádó tömzsi, tojásosan ovális, míg a hosszúkás fajták szinte mindig kemény húsúak, érettségüktől függetlenül.
- A negyedik dolog, amiben bízhatsz, hogy az adott üzletben jó vagy rossz avokádót vettél-e korábban. Én úgy tapasztaltam, hogy az átlagos magyar szupermarketben az árra mennek, beszerzik a legsilányabb, máshol már nem eladható fajtákat, és ezeket teszik ki a pultra (sajnos általában ez a teljes zöldség- és gyümölcsválaszékra igaz). Tehát ha egyszer valahol éretlen, vagy eleve nem első osztályú avokádót vettél, ott nagy valószínűséggel legközelebb sem találsz megfelelőt. Másrészt viszont ahol adnak a minőségre, ott általában mindig a jobb fajtákat teszik ki. Tehát ha egyszer jó volt, akkor bízhatsz benne, hogy legközelebb is jó lesz.
A fajta neve, amit érdemes keresni egyébként HASS avokádó. Itthon ezzel a névvel nem annyira találkozni, talán a boltokban sem tudják, hogy éppen milyen fajtájú avokádó kerül a polcukra. Ez a fajta ovális alakú, kis-közepes méretű maggal rendelkezik, krémes a húsa és éréskor zöldből lilás-feketévé színeződik a héja.
Néhány próbálkozás után te is rájössz, hogy melyiket érdemes megvenni, és melyiket a polcon hagyni. Könnyen kitapasztalható, hogy melyek azok az üzletek, ahol csak a pénzedet akarják látni, és melyek azok, ahol téged is szeretnének viszontlátni, ezért minőséget kínálnak. Nem reklám akar lenni, csak a tapasztalatom, hogy nagy láncok közül az Aldiban kapni jó minőségű avokádót, ott viszont sajnos nem tartják rendszeresen. Igényesebb zöldségesnél vagy különlegességeket áruló üzletekben érdemes még keresned, pl. a Culinaris üzleteiben Budapesten.