Halál a konyhában?! 2. – Indonéz rendang curry jóféle marhából

Szerző: Ázsiai receptekIndonéz receptekReceptek
Rendang curry marhából

Második kísérletem az igen ízletes indonéz étellel, a Rendang Curryvel már kevésbé sikerült halálosra, mint az első. Most ugyanis nem wokot használtam, hanem egy hagyományos fazekat, így ez talán kevésbé tudott átmelegedni, és a fűszerek nem töltötték be fullasztó gőzzel a konyhát, csak egyszerűen csodás ázsiai illatot árasztottak.

Ízlés kérdése, de én mindig is imádtam a kókusz ízét. Ebben az egyenlítő környékéről származó ételben pedig a kókusztej az egyetlen folyadék, és mivel két és fél órán át főzik, majdhogynem szilárd szósszá olvad össze a fűszerekkel. De csak a víztartalma párolog el, az íze benne marad, olyan erőteljes zamatokkal ismertetve meg azt aki fogyasztja, amilyet európai ételtől még csak nem is remélhetnél. És ugyan ez egy elég csípős étel, de ha csak nem tiltakozol eleve az erős ellen, javaslom kipróbálni. Egyrészt valami csoda folytán a végére a vízzel a csípősség egy része is eltűnik, másrészt valamilyen joghurtos itallal leöblítve az ereje feledésbe merül. Az íze viszont nem. A rengeteg féle fűszer – ebbe a csípős csili is beletartozik – és a kókusztej még órákkal később is kellemes emlékként marad a szádban.

Ezt az ételt is előre összekevert, boltban kapható fűszerpasztából készítettem. De ez ne kedvetlenítsen el senkit, ettől még teljesen autentikus ízeket kaphatsz, és csak egy ázsiai boltokat magában foglaló beszerző körúttól és fűszerek aprításától kíméled meg magad, ha hozzám hasonlóan te is ezt használod. Nagyobb hipermarketek nemzetközi ételek osztályán ugyanis könnyen beszerezhető ez a tasak, a bejegyzés alján pedig megtalálhatod, hogy milyen fűszerek vannak benne.

Rendang curry fűszerpaszta
Rendang curry fűszerpaszta
Rendang curry marhából

Rendang Curry recept

Szilágyi Balázs
Még nincs értékelés
Recept nyomtatása Recept Pin
Előkészítés 5 perc
Főzési idő 2 óra 30 perc
Összesen 2 óra 35 perc
Adag 2 személyre

Elkészítés
 

  • Vágd kockára a marhahúst. Bármilyen, gulyásba való hús jó hozzá, én most egy kicsit jobb minőségű feketepecsenyéből készítettem. Egyébként maga a Rendang Curry másféle húsból, pl. csirkéből vagy bárányból is kiváló, akkor kevesebb ideig kell főzni.
  • Egy edényben melegítsd fel az olajat, és pirítsd benne kb. fél percig a fűszerpasztát.
  • Add hozzá a húst, hagyd, hogy kifehéredjen minden oldalán.
    Rendang curry marhából 2
  • Öntsd föl a kókusztej felével.
    Itt jegyzem meg, hogy a tasak hátoldalán szereplő recept csak 330 ml kókusztejet ír, de én a testesebb ízek és a marhahús hosszú főzési ideje miatt 400 ml-rel főztem.
    Kis lángon, fedő alatt főzd 2-2,5 órán át.
    Rendang curry marhából 3
  • Közben néha keverd meg, és ha elfőtte a levét, akkor kis adagokban öntsd hozzá a kókusztej másik felét is. Amikor elkészül, egészen sűrű, szinte szilárd állagú szószt kell kapnod.
    Rendang curry marhából 6

Megjegyzések

Eredeti neve: Rendang sapi
Származás: Indonézia
Kipróbáltad?Írd meg, hogy ízlett!

Rendang Curry tálalása

Melegen, rizzsel tálald.

A fűszerkeverék az alábbi fűszereket tartalmazza: csilipehely, szójaolaj, hagyma, galanga, fokhagyma, só, mogyoróhagyma, cukor, gyömbér, citromfű, kurkuma, koriandermag, római kömény, fahéj, fehérbors, szerecsendió, szegfűszeg.

Jó étvágyat!

Rendang curry marhából

Hozzávalók

Címkék

Nincs hozzászólás


Recept keresés