Rántott hús wokban
Nemzeti ételek, receptek, gasztroblog, főzőcske
Első véleményem a forrólevegős fritőzről
Bevallom, a forrólevegős fritőzzel sokáig úgy voltam, mint manapság sokan az elektromos autókkal. Tudtam, hogy egyre többen használják, egyre többen szeretik, még akár talán jó is lehet, de valahogy köszönöm, én megszoktam amit megszoktam, nincs szükségem újabb eszközökre.
Kapva kaptam az alkalmon, amikor a Cosori forrólevegős fritőz magyarországi forgalmazója megkeresett, hogy ismerjem meg a terméküket. Na, gondoltam, itt az alkalom, hogy saját szememmel is megtapasztaljam, mit is tud egy ilyen eszköz.
Tehát ami véleményt itt megosztok veled, az egy olyan embertől származik, aki évtizedek óta főz, közel ezer receptet publikált már az interneten, több százezren olvassák, de szó szerint ekkor találkozott életében először közelről forrólevegős fritőzzel.
Nagyon gyors forrólevegős fritőz vélemény
Ha még te is forrólevegős fritőz vásárlás előtt vagy, és egy nagyon gyors – amolyan igen vagy nem – véleményre vársz, akkor az határozott igen.
Én nagyon megszerettem ezt az eszközt, és egészen biztosan fogom használni. Megvannak persze a maga korlátai – erről és a pozitívumokról lejjebb írok kicsit részletesebben -, de összességében csak ajánlani tudom.
Pár szó a Cosoriról
Csak egy nagyon rövid megjegyzés. Mivel rengeteg recepttel és főzéssel kapcsolatos cikkel találkozom angolul, ezért onnan már régóta ismertem a Cosori márkát, mint az egyik legnépszerűbb forrólevegős fritőz (vagy ahogy ott mondják: Air Fryer) gyártót. Meg is lepett, hogy eddig Magyarországon nem nagyon forgalmazták.
De mivel tudtam, hogy prémium minőségről van szó, ezért szívesen igent mondtam. Tehát a teljesség kedvéért el kell mondanom, hogy az itt bemutatott eszközért nem fizettem, és ha a linkre kattintva vásárolsz, abból én jutalékot kapok. De amit leírok, az mind a saját, valódi tapasztalatom. A képre kattintva a teljes kínálatot megtekintheted.
A „legfontosabb” ételek tesztje
Kezdem először azzal, ami engem legjobban érdekelt. Ráadásul tudom, hogy ha forrólevegős fritőz vásárlásán gondolkozol, akkor valószínűleg benned is ez az egyik legfontosabb kérdés.
Milyen lesz benne az étel? Elsősorban azok, amiket az ember általában fritőzben vagy forró olajban készít.
- Sült krumpli. Tökéletes. Erre nem tudok mást mondani, mint esküszöm, életem legfinomabb sült krumpliját ettem, amikor legelőször kipróbáltam az új Cosori forrólevegős fritőzömet. Én személy szerint soha az életben nem fogok többet krumplit itthon olajban sütni, mert nem csak finomabb, de egészségesebb is a forró levegős módszer. És igen, tökéletesen ropogós benne a sült krumpli! (Itt meg kell jegyeznem, hogy habár én nem próbáltam, de többektől hallottam, hogy olcsóbb márkák esetében sajnos ez nem mindig így van.)
- Házi rántott hús. Na ez már nem olyan egyszerű. Csak simán a kipanírozott húst beletéve megsül ugyan, átsül, és még ropogós is lesz, de kicsit – a hústól is függően – cipőtalp jelleggel készül el. Ez tökéletessé tehető némi trükkel, lásd a rántott hús forrólevegős fritőzben receptet. Tehát lehet tökéletes rántott húst sütni forrólevegős fritőzben, csak némi praktika kell hozzá.
- Mirelit rántott hús. Ez viszont alapból tökéletes lesz benne. Itt a nagy különbség az, hogy a gyorsfagyasztott termékeket elősütik, ezért ezek már eleve zsiradékot (olajat) tartalmaznak. Ez egyébként a mélyhűtött sült krumplira is igaz. Ettől eltekintve viszont a forrólevegős fritőzben olaj nélkül sütsz, de a végeredmény tényleg nagyon finom lesz, természetesen a mirelit terméktől függően.
- Sült édesburgonya. Habár kevésbé klasszikus, de az eddigiekhez képest sokkal egészségesebb alapanyag az édesburgonya. A jó hír, hogy a sima sült krumplihoz hasonlóan a mirelit változat ebből is tökéletes és – amennyire édesburgonyánál lehetséges – ropogós lesz a forrólevegős fritőzben elkészítve.
Forrólevegős fritőz előnyök
Nézzük először az előnyeit ennek a modern konyhai eszköznek!
- Egészséges. Persze nagyon nehéz manapság az ételek egészségességéről olyat írni, amit mindenki elfogad. Én most csak azt jegyzem meg, hogy a Magyarországon általában sütésre használt napraforgó étolaj gyakorlatilag nulla omega-3 zsírsavtartalommal rendelkezik, így nagy mértékben rontja az egészséges omega-6 omega-3 arányt. Ezzel szemben a forrólevegős fritőzben akár szó szerint olaj nélkül sütünk, vagy olyan zsiradékkal, ami sokkal egészségesebb lehet.
- Olcsóbb. Ez talán furcsa elsőre, de nézzük meg az étolaj árát! Állami támogatástól függően a cikk írásakor 700 és 1200 Ft között van egy liter étolaj. Maga az étel ugyan nem vesz fel belőle nagyon sokat, de olajban sütés esetén rendszeresen cserélnünk kell. Bár nem számoltam ki pontosan, de azon sem lepődnék meg, ha a forrólevegős fritőz ára önmagában a megspórolt étolaj miatt 1-2 év alatt megtérülne.
- Nincs kellemetlen olajszag. Talán sokak számára ez a legnagyobb előny. Az olajban sütésnek talán a legnagyobb átka az egész lakást, a ruhánkat, a függönyöket átható olajszag. A jó hír, hogy ez egyáltalán nincs a forrólevegős fritőz használata esetén!
Forrólevegős fritőz hátrányok
Persze soha semmi sem fekete vagy fehér. Nézzük meg, hogy milyen hátrányokkal kell számolni a forrólevegős fritőz esetén.
- Lassabb. Mármint a sütési idő hosszabb, így tovább tart az étel elkészítése. Egy teszt adag sült krumpli (200 g) 16 perc alatt sült meg a forrólevegős fritőzben, miközben ugyanekkora adag párhuzamosan olajban mindössze 4 perc alatt. Azt viszont el kell mondanom, hogy az olaj 11 percig melegedett, míg a forrólevegős fritőz csak 5 percig. Tehát egy adag esetén a teljes idő felmelegítéssel együtt 21 perc volt a forrólevegős fritőznél, 16 perc az olajsütőben. De több adagnál természetesen már hatványozottan lassabb a levegővel sütés.
- Sok háztartásba kettő is kellhet. Ez talán kicsit furcsa elsőre – és nem is feltétlenül hátrány -, de az előző pontból adódik. Ahogy olajban is egyszerre több edényben süthetünk egy nagyobb társaságnak, így a forrólevegős sütő méretei is korlátot fognak szabni a lehetőségeknek. Sült krumpli és rántott hús párhuzamos elkészítéséhez például egészen biztos, hogy 2 eszközt kell beszerezni.
- Teljesen zsírmentesen nem lehet benne sütni igazán finomat. Itt nem is magával a zsírral van baj – arról már egyre kevesebben merik azt mondani, hogy nem egészséges. A probléma egyrészt az, hogy a zsiradék sajnos a magyar háztartások többségében még ma is a napraforgó étolaj (ami viszont minden, csak nem egészséges), illetve hogy bizonyos ételeknél így az elkészítés egyfajta furfangot igényel. De minden megoldható, csak tudni kell, hogy ha teljesen zsírmentesen teszed bele az ételt, akkor nem lesz az igazi!
Összefoglalás
Ahogy írtam, semmi sem fekete vagy fehér, tehát ennek a sütési módnak sem csak előnyei vannak. Viszont egy tényleg nagyon jól kitalált, modern eszközről van szó, ami ráadásul ha megfelelő minőségű, akkor egészséges és nagyszerű kiegészítője lehet a mindennapoknak.
Némi gyakorlást, furfangot és tapasztalatot ugyan igényelhet a forrólevegős fritőz használata, de mindenkinek csak javasolni tudom, hogy szerezzen be egyet, és kezdje el használni!
Azóta sokat dolgoztam ezzel a sütővel, rengeteg receptet kipróbáltam és rengeteg tippet összeszedtem. Készítettem egy külön honlapot is rá, a további forrólevegős-fritőz tippekért és receptekért kattints a linkre!