Bocuse d’Or Budapest mesterkurzus

Szerző: Vegyes
Szarvasgerinc kenyérkéregben Bocouse d'Or

A magyar gasztronómiai életet az a megtiszteltetés érte, hogy 2016. május 10-11-én Budapesten rendezik meg a világhírű Bocuse d’Or főzőverseny európai döntőjét.

A világ egyik legrangosabb főzőversenyének számító Bocuse d’Or nemzetközi „nagy” döntőjét minden második évben, Lyonban rendezik meg, ez 2017 januárjában lesz esedékes. Ennek az európai elődöntőjére kerül sor most Budapesten, a Sirha kiállításon. A alapítója még az 1980-as években a híres francia szakács, Paul Bocuse volt, akiről a szakácsverseny a nevét is kapta.

Vomberg Frigyes, a magyar csapat edzője

A Nespresso jóvoltából – akik a verseny támogatójaként egyben a minőségi gasztronómiát is támogatják – 2016 februárjában, a budapesti Bocuse d’Or döntőhöz kapcsolódóan lehetőségem volt részt venni a Bocuse d’Or mesterkurzuson, ahol nem kisebb személyiségtől, mint Vomberg Frigyestől, a magyar csapat edzőjétől leshettem el kulisszatitkokat.

Élmény volt egy olyan embertől tanulni, aki egyszerre tudott irányítani számára teljesen ismeretlen embereket egy számára is ismeretlen konyhában, elkészíteni 10 főre egy szenzációs menüsort, és közben nem csak az alapanyagok, az étel, hanem még a tanítványai(!) iránt is jó értelemben alázatot mutatni. Nincs kétségem azt illetően, hogy a magyar csapat jó kezekben van!

Vomberg Frigyes Szilágyi Balázs

Vomberg Frigyessel, a magyar Bocuse d’Or csapat edzőjével

Bocuse d’Or mesterkurzus menü

A mesterkurzus keretében, az alábbi, igencsak csábítóan hangzó, és legalább ennyire finom menüsort készíthettük és fogyasztottuk el:

Előétel: Lazactatár blinin

Lazactatár blinin

Főétel: Szarvasgerinc kenyérkéregben sütőtök pürével, marinált zöldségekkel

Szarvasgerinc kenyérkéregben Bocouse d'Or

Desszert: Csokoládés meggy kávékrémmel (pohárkrém)

Csokoládés meggy kávékrémmel (pohárkrém)

Bővebben a Bocuse d’Or versenyről

A Bocuse d’or versenyről részletesebben az alábbi oldalakon olvashatsz:

Címkék

Nincs hozzászólás


Recept keresés