Miért rántott hús wokban?

Olyan blogot szerettem volna, amely más nemzetek konyháinak ételeit hozza közelebb, és bemutatja, hogy mégoly furcsán hangozzon is esetleg a nevük, a többségük otthon is könnyen elkészíthető.

Az átlagos magyar háziasszony (és ebbe beleértem a férfiakat is, akik otthon főznek) számára szeretném bemutatni, hogy milyen egyszerűen lehet ezekkel az ételekkel elkápráztatni a családot. Segítséget szeretnék adni ahhoz, hogy ezeket az ételeket bárki el tudja készíteni és hogy el is készítse, aki eddig azért nem tette, mert a) azt hitte, hogy nehéz megcsinálni; b) ami receptet eddig tudott, az nem volt eredeti és ezért nem volt finom.

Tehát a magyar háziasszonyoknak szól minden írás. Innen a rántott hús, mint nemzeti ikon, egy magyaros és tipikusan otthon elkészíthető étel. A wok pedig az idegen konyhákat jelképezi, itt most szintén ikonikus módon.

A rántott hús pedig azért készül wokban, mert ez számomra annyit tesz, hogy ez a kettő – magyar és világkonyha – otthon, egyszerűen összehozható. Márpedig ennek a blognak éppen ez a célja.

Recept keresés

Nemzeti ételek a Facebookon!